Szeretnél egy átfogó rendszert, ami segítségével könnyedén tudsz PROFI timelapse videókat készíteni?
Legelső timelapse videómat 2008-ban láttam: Tom Lowe alkotása az akkor kijött Canon 5DII-vel készült az éjszakai égboltról, és egyszerűen magával ragadott. Ilyet én is akarok!
Át is küldtem 3 barátomnak, azzal, hogy „én tudom hogyan kell az ilyet csinálni. Csak pár másodpercenként kell exponálni, utána meg összerakni”.
Pedig se gépem, se állványom, semmim nem volt hozzá. Azt hiszem erre mondják, hogy elméleti szakember. 🙂
Aztán 2010-ben már minden felszerelés adott volt, és nagy lelkesedéssel belevágtam: kiderült, hogy azért picit árnyaltabb ez a technika mint én hittem…
Hány másodpercenként exponáljak? Av vagy M módba tegyem a gépet? És egyáltalán miért villódzik!!??
Egyszer sikerültek a timelapsek, egyszer nem. Egyszer igazán ütött, egyszer meg semmirevaló volt.
De legjobban a villódzás idegesített… Az elején azt se tudtam, hogy villódzásnak (flickering) hívják, csak vertem az asztalt, hogy mégis mitől villog, amikor Manuál módban fotóztam?
Ráadásul az utómunka se könnyítette meg a dolgomat: annyi szoftver van a neten, hogy nehéz közülük választani, és ráadásul egyik sem tud mindent. „Nem igaz, hogy 3 program kell ahhoz, hogy összerakjak egy videót”.
Nem jutottam előrébb, ott voltam, hogy feladom.
Sok éjszakányi neten keresgélés és próbálkozás után aztán átlendültem a holtponton: egyre jobb lettem a Lightroomban (akkoriban még a 3-s verzió volt csak), a villódzást is sikerült már eltüntetni, megtanultam haladó technikákat.
Már nem volt szenvedés az utómunka, és jó eséllyel előre láttam azt, hogy mi fog működni, és mi nem. Mi lesz az, ami a figyelmet magával ragadja?
Nyeregben éreztem magam, és kifejezetten timelapse videó készítés céljából még a Kanári-szigetekre is elutaztam (oda egyszer minden égbolt-szerető embernek el kell jutnia).
Itt elkezdtem komolyabban használni haladó digitális technikákat, például a zoomolást és svenkelés (amikor a kép mozog).
Aztán közzétettem a Budapest a ködben videómat, amiben még jobban beleástam magam az After Effects programba, és 3 különböző idősíkon át zoomoltattam a timelapse videót.
De mindez még semmi tudás nem volt…
Pár évre rá elkezdtem a blogon leírni, mit hogyan érdemes csinálni. Itt döbbentem rá, hogy még mennyi mindenen lehet egyszerűsíteni, és hogy még mindig mennyi tanulnivalóm van.
2016-ban megszerveztem az első hazai timelapse tanfolyamot, és ennek segítségével az olyan „homályos” részek, mint az átmenetek feldolgozása és a hyperlapse is magabiztosan ment már. Egy munkám ekkorról:
Sokan jeleztek akkor vissza, hogy nagyon szeretnének jönni, de nem akarnak pár óra miatt Pestre felkocsikázni. Amit teljesen meg is értek.
Pontosan ezért mindezt a tudást most online szeretném Neked átadni.
Íme, a vadiúj:
Komplett timelapse videó készítés tanfolyam
Ez egy kizárólag online tanfolyam, melyet úgy alakítottam ki, nulla előzetes tudás nélkül tudjál napokon belül timelapse videót készíteni (persze fényképezőgép is kell hozzá). Nappali és éjszakai timelapse videók készítését mutatom meg: hogyan állítsd be a fényképezőgéped, és utána hogyan dolgozd fel a képeket videóvá, hogyan kerüld el az akadályokat.
Mivel online a tanfolyam, a saját tempódban haladhatsz, és ráadásként élethosszig tartó hozzáférést is kap az anyaghoz, így bármikor visszanézhetsz. A félreértések elkerülése végett: az online forma azt is jelenti, hogy nincs mód személyes, élő párbeszédre köztem és közted. De van mód emailezésre, és a tanfolyam felületén bármikor kérdezhetsz, amire 1 napon belül válaszolok is.
Két csomag közül választhatsz: Alap és Haladó.
Az Alap-ot azoknak szánom, akik megelégszenek azzal, hogy megtanulják a nappali és éjszakai fotózási módszereket, de nagyon extra technikákra, több szoftver kezelésére már nem vágynak.
A Haladó csomag azoknak szól, akik a lehető legtöbbet ki akarják hozni a timelapse videójukból, és ezért hajlandóak több szoftvert is használni. Meg akarják tanulni az átmenetek feldolgozását és extra utómunka technikákat.
Részletesen a két csomagról lejjebb.
Mit kapsz a tanfolyamon?
A legtöbb online tanfolyamon videókat veszel meg. Minél „jobb” a kurzus, annál több órányi a videó… Én ebben nem hiszek: nincs időm videókat nézegetni, mikor az információt képek formájában pár perc alatt megkapom.
Épp ezért tőlem elsődlegesen mindent szövegesem és illusztrált képek formájában kapsz meg. Videók is vannak persze, de max 10 perc hosszúak.
Két példa képernyőkép két különböző leckéből (egy lecke sok ilyen kéből áll):
0. Modul:
Szoftverek installálása és az alapok áttekintése
Körbevezetlek a tanfolyam online felületén, átvesszük a timelapse fotózás alapjait és telepítjük a szükséges programokat.
Milyen hosszú ideig kell fotózni ha egy 20 másodperces timelapse videót szeretnék, és 5 másodpercenként exponálok? Hány kép fog ezalatt készülni?
Többek közt ilyenekről is szó van itt, kalkulátorokkal megspékelve.
Egy példa a több specifikusan timelapse-re készített számológépből:
Megmutatom pár kedvenc timelapse videómat is.
1. Modul:
Részletes útmutató a fotózáshoz nappali fényeknél
Amennyire könnyűnek hangzik az, hogy csak „Manuálba rakom a gépet, aztán pár másodpercenként exponálok”, annyira fájó szembesülni a fotózás előtti kérdésekkel:
- Jól fog ez kinézni egy timelapse videón?
- Egyáltalán hány másodpercenként exponáljak?
- Most akkor hány percet, órát kell a gépnek dolgoznia?
Ezekre adom meg a választ ebben a modulban.
Megmutatom azt, hogy szerintem mi néz ki jól egy timelapse videón, és mi az, ami nagyon nem.
Hogyan érdemes komponálni ahhoz, hogy üssön a videó?
Mi fogja a videón „elvinni a showt”?
Mik a leggyakoribb hibák, amit mindannyian elkövethetünk, és hogyan lehet őket helyrehozni
Hogyan kell a kimondhatatlan nevű intervalométert beállítani, hogy pontosan azt csinálja, amit szeretnél?
Ezen felül nagyon részletesen videón és szövegesen-képekkel is elmagyarázom hogyan állítsd be a fényképezőgépedet egy sikeres timelapse fotózáshoz.
Úgy, hogy utána ne legyen szenvedés az utómunka.
Megmutatom, hogyan tudod jó eséllyel elkerülni az idegesítő villódzást.
Ezt a két videómat teljes egészében a fenti alap technikák segítségével vettem fel. Még a hőskorban, 2010-ben, a legolcsóbb Canon DSLR-t és kitobit használva. De nem kellett bevetnem semmi hókuszpókusz trükköt, egyszerűen csak jól be kellett állítanom az expót és utána összefűzni:
Sokszor történik meg, hogy az ember elolvas valamit egyszer, rávágja, hogy „ezt tudom”, aztán amikor ott van éles helyzetben, megáll a tudomány.
Hogy ez ne forduljon elő, adok egy csekklistát is a fotózás menetéről: lemented a telefonodra, és a helyszínen bármikor segítségül hívhatod.
2. Modul:
Nappali timelapse utómunkája és feldolgozása videóvá
Megvolt a fotózás, már csak össze kell a képeket fűzni! Ehhez ma már egy csomó szoftver van, és mindegyik mást tud…
Első lépés mindig szerkesztés Lightroomban: részletesen megmutatom (tényleg csak pár kattintás a több száz RAW képe feldolgozása).
De aztán, amint megvannak a szerkesztett JPG fileok, kezdődik a dilemma… Melyik szoftverrel fűzzem össze? Milyen formátumban rendereljem?
Rengeteg program van erre a célra, nagyon sokat kipróbáltam már. Én ebből a sokból csak a 2 legjobb programmal fogok foglalkozni.
Ezeken mutatom meg a videók összefűzésének a menetét.
Ha nincs Lightroomod vagy Photoshopod, ne izgulj, mert számtalan ingyenes program van, amivel ugyanazt a minőséget el lehet érni.
Ebben a modulban megmutatom:
- hogyan dolgozom fel a nyers fileokat Lightroomban és exportálom őket JPG-be
- hogyan fűzöm ezeket a JPG-ket videóvá VirtualDubbal
- vagy éppen Photoshoppal
- hogyan távolítom el a fennmaradt a villódzást is
Nem csak illusztrált szöveggel, hanem videóban is megmutatom az utómunkát.
Egy példa a szerkesztésre és villódzásmentesítésre:
3. Modul:
Éjszakai, csillagos eget megörökítő timelapsehez való beállítások és utómunka
A csillagos égbolt forog, a Tejút sávja halad át a képernyőn; talán ezzel lehet a legnagyobb ovációt kicsalni az ismerőseinkből.
A timelapse fotózás legszebb ága ez.
Épp ezért döntöttem úgy, hogy az Alap csomagban is elérhetővé teszem ezt a technikát. Ez az egy modul így külön is megállná a helyét, mint önálló tanfolyam.
Részletesen megmutatom, hogyan állítom be a fényképezőgépemet éjszakai timelapse fotózáshoz. Adok egy Excel táblát is, melynek segítségével könnyen ki tudod keresni a megfelelő záridőt. Úgy, hogy a csillagok még ne mozduljanak be, de azért a lehető legtöbb fény „jöjjön be”. (Az „500/ gyújtótáv” szabály sokszor nem úgy van).
Nemcsak Tejútas képekről, hanem hosszú expós városi fotókról is szó lesz, mint pl ez:
Egyik kedvenc „városos” videórészletem:
Az utómunka folyamatában átvesszük a Lightroom szerkesztést, exportálást, majd a videó összefűzését újból.
Kapsz egy részletes csekklistát a fotózáshoz, hogy semmit ne felejts el, amikor fotózol 🙂 Rátöltöd a telefonodra, és mindig ott lehet nálad.
Bónusz: leírom, hogyan lehet a Nemzetközi Űrállomás képeiről timelapse szekvenciákat letölteni, amit aztán magadnak összefűzhetsz, szerkeszthetsz:
4. Modul:
Haladó Lightroom szerkesztések
(Csak haladó csomag)
A timelapse videó szépsége többek közt azon is múlik, hogyan dolgozzuk fel a nyers fotókat. Csak úgy, szerkesztettlenül egymásra hányjuk őket, vagy nagyon komoly utómunkával belenyúlunk, hogy szinte elbűvöljön a kép?
Ebben a modulban a fentieken túl még 5 különböző haladó szerkesztési menetet mutatok be.
Nem csak az alap csúszkákat tologatjuk itt, hanem komolyan belenyúlunk a félátmenetes szűrőkbe és a szelektív színekbe is.
A szerkesztés menetét csomó illusztrált képernyőképpel, és videóval is bemutatom.
Például egy részlet:
Az ok, hogy szeretem a nyílazott képeket egyszerű: sokkal gyorsabban befogadja az agy az egyéni képeket, mintha ugyanazt a folyamatot egy 10 perces videón kéne végignéznie.
De persze vannak olyan részek, amit videóban tudok megmutatni igazán, ezért az is jár minden leckéhez.
Ezeken kívül adok még különböző Preseteket is, amikkel gyorsabban tudsz Lightroomban dolgozni.
5. Modul:
Nappal-éjszaka átmenetek fotózása és feldolgozása
(Csak haladó csomag)
Az átmenetek (pl. alkonyat) fotózása az, aminél nagyon el lehet szállni a fotózás és utómunka során is, feleslegesen sok munkát okozva magunknak.
Régen ettől a résztől féltem, mint a tűztől, mert annyi meló volt vele. Persze, mert nem a jó szoftvereket használtam…
Megismertetem Veled azokat a lehető legegyszerűbb munkafolyamatokat, ami segítségével nem lesz órákig tartó kínszenvedés feldolgozni egy átmenetet.
Kétféle fotózási módja van: az „Av-módszer” és a „Manuál” módszer. Előbbi esetén félig a gépre bízzuk magunkat, és csak kicsit avatkozunk közbe, utóbbi esetén viszont végig manuálisan követjük le a fényváltozást – ez az Szent Grál technika.
Mindkét módszer fotózását és utómunkáját megmutatom.
Két példavideó, amit ezzel a technikával értem el:
Bónusz: adok egy listát a azokról a budapesti helyszínekről, ahonnan a fenti kékórás fotókat. videókat lehet készíteni. Némelyik hely közismert, de van, ami eléggé el van dugva.
6. Modul:
Haladó timelapse technikák
(Csak haladó csomag)
Ezek a kedvenc nyalánkságaim 🙂
Zoomolás és svenkelés digitálisan
Az egyik ok, amiért fotókat készítünk, és nem videót gyorsítunk fel, az a fotók nagy felbontása. Ez a nagy felbontás megengedi, hogy a képbe digitálisan belezoomoljunk vagy mozogjunk:
Csillaghúzós fotók készítése
A timelapse nyersanyag, a több száz kocka, egyik mellékterméke lehet a csillaghúzós fotó. A sok majdnem egyforma kép, amelyeken csak a csillagok mozognak, adja magát a stackeléses technikának:
Csillaghúzós timelapse készítése (mert ilyen is van!)
Olyasmi, mint a fotó, csak épp videóban:
Tudtad, hogy álló formátumban is lehet timelapse-t fotózni?
És abból hagyományos fekvő formátumú videót csinálni? Sőt, mindezt egy kis fel-le mozgással is meg lehet spékelni! Nem kell hozzá semmilyen mozgó állványfej, slider, ezek egyszerű állóképekből vannak összerakva.
Ezt a videót tudom megcsinálni (pl. Photoshop segítségével):
7. Modul:
KÖZKIVÁNATRA: Hyperlapse
(Csak haladó csomag)
Eredetileg ez nem szerepelt volna a kiírásban, de többen is szerették volna, ezért betettem.
Ez az a technika, amikor nem él az a szabály, hogy „timelapse fotózás közben az állványhoz hozzá NE nyúlj”…
Ugyanis itt menni kell állványostul, gépestül. Minden expó között egy picit. Pont ennyire egyszerű, amennyire hangzik 🙂
Az biztos, hogy egy 20 perces hyperlapse készítés után garantálom a verejtéket 🙂
Megmutatom, hogyan tudod lefotózni, majd utómunkában stabilizálni a videót. Két előtte-utána összehasonlítás:
Nyers fájlok a gyakorláshoz, igen! 🙂
Az egyik legjobb része a tanfolyamnak szerintem: kapsz egy rakás timelapse szekvenciát RAW és JPG formátumban, amivel én is bemutatom az utómunkát, és ezáltal ugyanazon a nyersanyagon gyakorolhatsz.
Következőkhöz kapsz fájlokat:
- Nappali RAW szekvencia, melyen tudod gyakorolni a szerkesztést, összefűzést
- JPG szekvencia, melyen tudod gyakorolni a villódzásmentesítést
- Alkonyati RAW szekvencia, melyen az átmenetek feldolgozását mutatom meg.
Mit mondanak mások?
Tibor tavaly az alap fotótanfolyamomon és a timelapse tanfolyamon is részt vett, ő így válaszolt a kérdéseimre. Gyakorlatilag annak az online tanfolyamnak az első verzióját kapta meg, aminek felturbózott változatát most Te is megveheted.
Következzen Nagy Tibor beszámolója a tanfolyamról:
Mi volt az oka, hogy résztvettél a timelapse tanfolyamon?
Amikor a tanfolyamra jelentkeztem, már túl voltam az első saját timelapse próbálkozásomon. Így utólag elég gáz lett. Nem terveztem meg rendesen, hogy mit szeretnék, hol szeretném. Csak nekiindultam egy decemberi hajnalon, hogy napfelkeltét fotózok a Pannonhalmi Apátsággal az előtérben.Nem találtam elég jól összeszedett anyagot a mikéntekről és a hogyanokról, így a megtalált morzsából építkeztem. Amíg le nem merült az egyik akkum. (itt van egy szakadás a filmben 🙂 ).
Egy összefogott, rendszerezett tudásra vágytam. (talán/biztos én is összerakhattam volna, de sokkal hosszabb idő alatt és ugyanazokkal a küzdelmekkel fűzerezve, amit mások már szintén átéltek; én viszont szeretek mások „hibáiból tanulni”, úgy gondolom, hogy nem kell mindenkinek „feltalálni a kereket”.
Volt-e valami, ami miatt hezitáltál jelentkezni?
Nem. A keresgélés során talált/látott videókból egyértelmű volt, hogy megtaláltam azt az embert, aki már tudja azt, amit én is szeretnék tudni.Hogyan változtak meg ezek a tanfolyam haladtával?
Örömmel nyugtáztam, hogy nem tévedtem.
Mi volt a leghasznosabb, amit itt tanultál, és később sokat alkalmaztad?
Sajnos nem sok timelapsem készült azóta, hogy a tanfolyamot elvégeztem, de egy volt évfolyamtársam fiának tudtam segíteni, ami mindkettőnknek jó érzés volt. A legfontosabb, amit tanultam, hogy meg kell tervezni a timelapse videót. A rögtönzés és az alaposság alapvetően nem rokon értelmű dolgok.Milyen volt Miklós, mint tanár?
Nagyon közvetlen, segítőkész volt. Tudta amit tanított, és mivel kvázi egyedül voltam, így abszolút az én szintemhez igazította a tanfolyamot. Nagyon jó buli volt a nyersanyagok elkészítése is. Megmutatta a kedvenc helyeit, ahonnan szép kompozícióban lehet érdekes videókat készíteni.Ajánlanád-e másoknak, és ha igen, miért? Ha nem, miért nem?
Ajánlottam is már. A korábban említett srácot biztosan érdekelné is.Egyszerű volt-e az online felületen navigálni?
Nekem, informatikusként semmi problémát nem okozott az online tanfolyam kezelése.
Bármi egyéb, amit hozzátennél?
A tanfolyam alatt annyira belelkesültem a hyperlapse iránt, hogy beszereztem szinte mindent (rozsdamentes csövet, kis csapágyakat), ami egy ilyen kis kocsi elkészítéséhez kell. Már csak meg kellene csinálni, de odáig még nem jutottam. 🙁 Sok a restanciám más téren is, sajnos.
Most hirtelen nem jut semmi eszembe, de pótlom, ha később mégis megvilágosodnék. 🙂Nagy Tibor
Betekintés a tanfolyamba
Először regisztrálnod kell emailcímmel, jelszóval:
Majd belépés után ezt látod:
A tanfolyam 8 modulból áll, mindegyik modul több leckével. Valahogy így néz ki:
Komplett online timelapse tanfolyam
Alap csomag
- élethosszig tartó online hozzáférés
- részletesen illusztrált képek és videók
- puskafüzetek, csekklisták
- 30 napos garancia
- nyers fájlok, amiken gyakorolhatsz
- nappali timelapse készítése beállítástól utómunkáig
- Tejútas timelapse videók készítése
Ár: 9.990 Ft
Haladó csomag
- élethosszig tartó online hozzáférés
- részletesen illusztrált képek és videók
- puskafüzetek, csekklisták
- 30 napos garancia
- nyers fájlok, amiken gyakorolhatsz
- nappali timelapse készítése beállítástól utómunkáig
- Tejútas timelapse videók készítése
- haladó Lightroom szerkesztések
- nappal-éjszaka átmenet fotózása és utómunkája
- extra utómunkák: zoomolás, svenkelés,
- csillaghúzós képek és videók készítése
- HYPERLAPSE készítés
Ár: 19.990 Ft
Mi történik, miután a Vásárlás-ra kattintasz?
Átirányításra kerülsz a pénztár részhez, ahol meg kell adnod a számlázási adatokat. Utána pedig vagy Paypallal vagy átutalással tudsz fizetni, ehhez kapod meg az intstrukciókat. Amennyiben gyorsan, kártyával szeretnél fizetni, kérlek válaszd a Paypal-os opciót. Fontos: nem kell, hogy legyen Paypal fiókod, simán tudsz fizetni kártyával ekkor is, csak válasz a „Pay with Debit Card” opciót.
Átutalás esetén 8 napod van az összeg kiegyenlítésére, és a tanfolyamhoz az összeg beérkezése után férhetsz hozzá.
Leggyakoribb kérdések
Mikor indul, és milyen hosszú a tanfolyam?
Miután megvásároltad, és az összeg kiegyenlítésre került, azonnal kapsz egy emailt, amin keresztül be tudsz lépni az online felületre, felhasználónév és jelszó megadása után.
Fontos: nem kapod meg egyszerre az összes modult, mert az senkinek sem lenne jó. Hogy ne zúduljon minden egyszerre a nyakadba, a modulok között 4-5 nap telik el.
Az első modul a regisztrációd napján válik elérhetővé, majd utána 4 naponként a további modulok.
Emiatt az Alap csomag 8 nap hosszú, a Haladó viszont 24 nap hosszú.
Miben különbözik a tanfolyam attól, ami már ingyenesen is elérhető (pl. timelapse útmutató)?
Annál sokkal-sokkal részletesebben és összeszedettebben magyarázok el mindent. Rengeteg illusztrált képernyőkép és videó könnyíti meg a néha bonyolult folyamatok megértését.
Ezen felül sok kvíz segít a tanulásban, a fotózásban pedig a telefonodra letölthető puskák (pdf formátumban) segítenek.
Milyen szinten kell hozzá tudni fotózni?
Érdemes az alapokkal tisztában lenned: rekesz, záridő és ISO mit csinál, és hogyan állítod.
Ezeken kivül viszont semmi extra tudás nem kell a tanfolyamhoz, az összes beállítást részletesen elmagyarázom.
Milyen technikai felszereltség kell a timelapse videózáshoz?
- Fényképezőgép, ami tud manuál módot (lehet DSLR vagy MILC, de kompakt gép is)
- Stabil állvány
- Időzíthető távkioldó (vagy ha a gépben van timelapse mód, akár ez se kell)
Miben jobb egy online tanfolyam, mint egy pl. egy e-könyv?
Egy e-könyvbe nem tudnék egyszerre videót, képeket is tenni, és nem tudnék linkelni se. E-könyv esetén kérdezni sem lehet. És kvízeket sem lehet kitölteni, sem kalkulátorokat használni. Éppen ezért döntöttem úgy, hogy fiókbelépéssel összekötött online felületen adom át az „anyagot”.
Ezáltel egy felületen van rengeteg magyarázó kép, videók, hasznos linkek és persze kvízek is. És bármelyik leckéhez lehet kommentelni, kérdezni.
Példa képernyőképek:
És ilyen szösszeneteket is el szoktam elrejteni (pl. sikeres lecke után):
Vagy pl. a Hibaelhárítás szekcióban szó van arról, hogy milyen idegesítő tud lenni, amikor valami véletlen folytán nem stimmel a számozás:
(Természetesen azt is leírom, hogyan lehet ezeket a hibákat könnyen orvosolni)
De a legfőbb ok, ami miatt jobb egy online tanfolyam az e-könyvél: állandó frissítések.
Azaz ezt mindig naprakészen tudom tartani, tudok hozzáadni leckét, stb. Egy könyv esetén ezt nem tudnám megtenni.
Hogy zajlik a fizetés és regisztráció?
Kártyával vagy átutalással tudsz fizetni, ehhez kapod meg az intstrukciókat. Miután a tanfolyam ára megérkezett, kapsz emailt a regisztráció módjáról.
Van róla számla?
Igen, „Számítógépes tanfolyam” címszó alatt, pár napon belül. Ha szeretnél más szöveget rá, kérlek jelezd.
Meddig érhető el?
Bármeddig, mert élethosszig tartó hozzáférést kapsz, bármelyik csomagot is választod.
Mobilon is elérhető?
Igen, a tanfolyam ugyanolyan élvezhető mobilon, tableten és számítógépen is.
Nem fog elhasználódni a fényképezőgéped zárja?
Természetesen, hamarabb fog elhasználódni, ha folyton timelapseket fényképezel.
Ugyanakkor azt se feledd el, hogy ha mondjuk komolyan esküvőt fotózol, akkor egy hosszú nap alatt simán összejön 2000 fotó.
Vagy például pár napja fotóztam egy táncos gálát, 21 fellépővel. 1861 db képet készítettem 128 perc alatt. Nem timelapse videót fotóztam, egyszerűen csak szerettem volna minél több kulcspillanatot elkapni.
Ezekkel a számokkal csak azt szeretném mondani, hogy ha tényleg komolyan fotózol bármit, akkor bizony használódik a zár.
De azért nem kell annyira parázni, mutatok néhány példát.
1. 2009-ben vett Canon 1000D gépem a 80 ezer expón biztosan túl van, és köszöni szépen, még 2017-ben is él és virul.
2. 2011-ben vett Canon 550D-met szintén hasonlóan terheltem, és szintén semmi baja
3. Nánási Pál Canon 5D II-je 1.160.035 expó után is még működött. Lásd a cikket itt.
4. Timelapse vonatkozású: kedvenc viharfotósom, Mike Olbinski is megírta, hogy simán 175 ezer felett jár az 5D IV zárja
Szóval közel sem annyira küszöbön álló veszély, hogy elkezdesz timelapse-t fotózni, és egy hónap múlva már mehetsz is zárat cseréltetni…
Persze tényleg nem érdemes a drága full-frame gépeket egyszerű, nappali timelapsekre koptatni, azokat érdemes az éjjeli munkákra meghagyni.
Ugyanis a nappali timelapsekhez az égvilágon semmi extra felszerelés nem kell!!! Felesleges a fényerős obi, a full-frame váz, meg egyéb drágaságok.
Épp ezért az a javaslatom, hogy vagy használj MILC gépeket, ahol nincs folyton fel-le csapodó tükör, vagy vegyél használtan egy „szakadt” DSLR vázat a nappali videók megfotózására.
Azért tehetjük ezt meg, mert nappal úgyis szinte mindig közepes – szűk rekeszen dolgozunk (f/8 – f/16), és mindig alacsony ISO-n, jellemzően ISO100-on. Ilyen paraméterekkel még egy 8 éves DSLR is szép fotókat készít!
De még éjszaka is, ha egy város fényeit fényképezzük, oda se kell a fentieknél sokkal több.
Az egyetlen eset, amikor jól jön a full-frame és a nagy fényerejű obi, az a csillagos égbolt, Tejút fotózása. Itt tényleg fontos a magas ISO, és a minél tágabb rekesz. De sokkal nagyobb szerepe van magának az ég minőségének, a fényszennyezés hiányának, mint a fényképezőgépnek.
„Nekem csak egy belépőszintű gépem van, azzal is tudok timelapse videót készíteni?”
Igen, de még mennyire! Az csak mítosz, hogy csak jó géppel lehet minőségi timelapse videót készíteni. A fent látható videók jó részét a lehető legolcsóbb Canon fényképezőgéppel fotóztam.
Sőt, kifejezetten ajánlom, hogy a nappali timelapseket a lehető legolcsóbb géppel fotózd, mert ezeket mindig szűk rekeszen, alacson ISO mellett készítjük, azaz felesleges bármilyen drága gépet ilyenre pazarolni.
Milyen szoftvereket fogunk használni?
Amennyiben Windows géped van:
VirtualDub, és Adobe Lightroom, Photoshop, LRTimelapse (utóbbi kettő csak a haladóknak kell)
Ha Mac géped van:
Timelapse Assembler, Adobe Lightroom, Photoshop, LRTimelapse (utóbbi kettő csak a haladóknak kell)
A szoftverek fejlődnek, fog-e frissülni a tanfolyam?
Igen, mindig teszek bele újabb leckéket.
Mi van, ha mégse tetszik a tanfolyam?
30 napod van magad meggondolni. Ez alatt az egész tanfolyamon végig tudsz menni.
Ha úgy érzed, hogy nem kaptad meg azt, amire vágytál, semmi gond, csak írj egy emailt max 30 nappal a regisztrációd után. Ha látom, hogy ez egész tanfolyamon végigmentél, és letöltötted az anyagokat, és ennek ellenére se érzed elég jónak, akkor szó nélkül visszafizetem az összeget, és megvonnom a további hozzáférésed.
Ha ajándékba adnád valakinek…
A legjobb ajándékot nézted ki, köszönöm 🙂 Kérlek írj egy emailt IDE (jokedv kukac tisztaegtisztafold.hu), és mondom hogyan.
Komplett online timelapse tanfolyam
Alap csomag
- élethosszig tartó online hozzáférés
- részletesen illusztrált képek és videók
- puskafüzetek, csekklisták
- 30 napos garancia
- nyers fájlok, amiken gyakorolhatsz
- nappali timelapse készítése beállítástól utómunkáig
- Tejútas timelapse videók készítése
Ár: 9.990 Ft
Haladó csomag
- élethosszig tartó online hozzáférés
- részletesen illusztrált képek és videók
- puskafüzetek, csekklisták
- 30 napos garancia
- nyers fájlok, amiken gyakorolhatsz
- nappali timelapse készítése beállítástól utómunkáig
- Tejútas timelapse videók készítése
- haladó Lightroom szerkesztések
- nappal-éjszaka átmenet fotózása és utómunkája
- extra utómunkák: zoomolás, svenkelés,
- csillaghúzós képek és videók készítése
- HYPERLAPSE készítés
Ár: 19.990 Ft
Mi történik, miután a Vásárlás-ra kattintasz?
Átirányításra kerülsz a pénztár részhez, ahol meg kell adnod a számlázási adatokat. Utána pedig vagy Paypallal vagy átutalással tudsz fizetni, ehhez kapod meg az intstrukciókat. Amennyiben gyorsan, kártyával szeretnél fizetni, kérlek válaszd a Paypal-os opciót. Fontos: nem kell, hogy legyen Paypal fiókod, simán tudsz fizetni kártyával ekkor is, csak válasz a „Pay with Debit Card” opciót.
Átutalás esetén 8 napod van az összeg kiegyenlítésére, és a tanfolyamhoz az összeg beérkezése után férhetsz hozzá.
Viszlát „bent” 🙂