A 2019. március 31-én a Budapesti Kongresszusi Központban tartotta Máté Bence a Vértelen Vadászat című előadás-sorozat országos turnéjának első előadását.
Mivel én már többször láttam őt élőben előadni, magammal vittem még 3 abszolút laikust is. Mondtam nekik: higgyétek el, fotós technikai dolgokról alig lesz szó, de dőlni fogtok a nevetéstől.
Bence két órán át töretlenül adott elő egyedül, a közönség figyelmét minden másodpercben lekötve a döbbenetes sztorikkal.
- Miért éreztem az előadás után azt, hogy „bármire képes vagyok”?
- Miért kapott ekkora tapsot?
Erről is szól ez a személyes beszámolóm.
Előre is szeretném leszögezni, hogy semmilyen kapcsolatban nem állok Bencével (nem is ismer engem), tehát ez nem egy szponzorált tartalom, vagy fizetett reklám.
Update: ezt a videót már a 2020 január 4-i előadásán készítettem, és csak a sztorik százada van benne, de nagyon jól átjön az egész hangulata.
Az előadásról
Bence a gyerekkorával kezdte a mesélést: megmutatta, hogyan változtatta meg az iskola az életét – nem éppen a jó irányba.
Az iskolás ellenőrző füzeteiből több lapot megmutatott, hogy milyen jegyeket kapott (nem mindegyik lap nézett ki így):
Elmesélte, hogyan szeretett bele a természetfotózásba, és hogyan élhette ki a lesépítésekben a kreativitását. Arról is bőven mesélt, hogy milyen különc volt koleszosként…
A sok itthoni és külföldi elismerést követően elindult külföldre leseket építeni: első ilyen célja a nem épp közeli Costa Rica volt.
A hasat fogva nevetős sztorik itt méginkább folytatódtak.
Nekem az egyik kedvencem innen az, hogy Bence észrevette, ahogy a hangyák különböző színes levelekkel mászkálnak az ágakon.
Mivel makróobjektívvel kellett fotóznia, nagyon kicsi volt a mélységélesség. Így létkérdés volt, hogy a hangyák az ág tetején, egy nagyon szűk sávban haladjanak.
Erre ő azt találta ki, hogy mi lenne, ha alulról fújná őket valamivel, ezáltal a hangyák a gyengébb ellenállás irányába, azaz az ág legtetejére mennének?
Hogy hogyan érte el a hangyák egy vonalba állítását, és ehhez miket honnan szerelt ki, azt inkább Bencétől hallgasd meg (nem lövöm le a poént).
Így született ez a fotója:
Ennek az éjszakai, hangyás fotózásnak egy másik eredménye ez a kép volt, amellyel 2010-ben a BBC Wildlife Photographer of the Year díjat nyerte el:
És ez csak egy történet volt a nagyon sok közül, minden országból sok ilyet mesélt.
Az előadás egy nagy ívet írt le: egyfelől gyerekkorától utaztunk a jelen felé, másfelől itthonról indultunk különböző földrészekre. Sorra került Brazília, Dél-Afrika, Srí Lanka, Kenya, Tanzánia (ez inkább keserű élményekkel) és Görögország. Majd végül Magyarországra tértünk vissza.
Nem akarom elmesélni a történeteit, inkább kiragadom azokat a dolgokat amik nekem tetszettek az előadásában:
#1 Nulla panaszkodás, teljes kitartás
A bevezetőben írtam, hogy az előadás után azt éreztem, hogy „bármit meg tudok csinálni”.
Tele voltam energiával, és azt éreztem, hogy igen, ha eltervezek valamit, akkor azt meg is tudom csinálni. Mintha valami motivációs tréningen lettem volna 🙂
Egyszer sem panaszkodott: se emberekre, se körülményekre. A hátráltató tényezőket is inkább tényszerűen-viccesen sorolta föl, mintsem panaszkodva.
Minden történet úgy indult, hogy a fejébe vett valamit, és azt 100%-os erőbedobással elkezdte megvalósítani.
Majd jöttek az akadályok, általában nem is kevés. És ha tört, ha szakadt, végigvitte, amit elkezdett.
Ezt tanítania kéne 🙂
#2: Kevés „igazi” fotó, de annál több werkfotó
Amitől az ő előadási különlegesek, hogy nagyon sok werk, azaz színfalak mögötti fotót mutat meg. És ez így van jól, hiszen ezek nagyon jól megtörik a természetfotókat, és a fotózás emberi részét mutatják meg, amihez könnyebb kapcsolódni.
Például az ember egyből felkapja a fejét arra, hogy Brazíliában belefűrészelt
a csuklójába , és tényleg mutatja magáról a fényképet, amin egy nagyon ronda vágás van!
A fotó eredetije a Facebookon
Az utána következő kórházi kalandja a nővérkével aztán jó folytatása volt a történetnek (ne olyan kalandra gondolj…).
Vagy ahogy telefonjával videóra vette, amint egy elefánt besétál a kültéren megterített reggelizőhelybe. A legviccesebb itt a többi ember reakciója volt: Bence láthatóan tett jópár lépést hátra, míg sokan meg se mozdultak, volt aki inkább a narancslevét védte 🙂
Emellett igencsak jól néz ki, ahogy olyan neves emberek vannak nála vendégségben mint Jane Goodall, Böjte Csaba vagy épp Rudolf Péter.
#3: Kevés technikai rész, de annál több történet
Itt a kulcs: Bence alapvetően egy elég különc ember, és tele van érdekes történetekkel. Az előadásán is a történeteken volt a hangsúly, és nem annyira fotókon.
Szerintem a „legtechnikaibb” szó, ami elhangzott, a mélységélesség volt, pontosan egyszer szaladt ki Bence száján 🙂
És ez így van jól: aki fotós, az úgyis tudja hogyan készülnek a képek, és nem a technikai infókat akarja hallani. Aki meg nem fotózik, azt meg pláne csak a kalandos történetek érdeklik.
#4: Hol vannak a díjak?
Nem tudtam nem észrevenni, hogy Bence az egyes képeinél „elfelejtette” megemlíteni, hogy milyen díjakat nyert velük.
Pedig itthon ötször választották meg az Év Természetfotósának (plusz többször az ifjúsági kategóriában is), és sok olyan képe is vetítésre került, amivel rangos pályázatokat nyert.
Két kivétel mégis volt, ahol megemlítette a díjakat. De olyan természetességgel, mintha azt mondta volna, hogy „ez egy 300-as telével készült”.
2002-ban az Újrahasznosítás című képével elnyerte a BBC pályázatán Young Wildlife Photographer of the Year díjat:
És 2010-ban a híres hangyás fotójával már a felnőtt „Év Természetfotósa” díjat nyerte meg a BBC-nél (egyedüli magyarként azóta is):
Bence azévben leadott anyaga itt a BBC oldalán
#5: Magyarországon a legjobb…
Gyönyörű tájak, témák vannak a világban, de Bencéhez legközelebb a magyar élővilág áll, ezt többször is hangsúlyozta.
A tanyája közvetlen közelében található lesekből is olyan kompozíciók adódnak, amik világszinten is felveszik a versenyt (jó példa erre a fenti Újrahasznosítás című képe).
Számomra ez összecseng azzal, amit már megfigyeltem, és írtam róla itt: a legsikeresebb természetfotósok azok, akik a saját lakóhelyükhöz közel fotóznak (Daróczi Csaba, Potyó Imre és még sokan mások jó példa erre). És nem azáltal próbálnak meg jobb fotókat csinálni, hogy elutaznak valahová, hanem a meglévő lehetőségeket aknázzák ki kreatívan.
Bence marketingesként is nagyon kreatív: az előadás végén három dologra kérte a közönséget.
#1: Készítsen mindenki egy szelfit az előadáson, és ossza meg:
#2: Regisztráljunk a Fajbook.hu-ra. Ezt már megtettem, és fel is töltöttem az első pár képemet. Későbbiekben írok majd tapasztalataimról.
#3. Támogassuk a Fajbook.hu kezdeményezést. A Fajbookra az indulást követően annyian regisztráltak és töltöttek fel fotókat, amire nem számítottak. Bence arra kérte a közönséget, hogy akinek van lehetősége, ajánljon fel valamit, amit az oldal versenyein díjként lehet kiosztani.
Javaslatom
Régebben volt fent a Vimeon egy NaturArtos előadása, és én először ott láttam őt beszélni. És később ennek hatására mentem el a Természetfotó Fesztiválra, ahol Ő is előadott. Azóta meg már minden évben járok oda.
Ezért javaslom Bence és csapata felé, hogy 1-2 előadását legalább részben tegyék közzé a neten.
Szerintem ettől csak még többen mennének el az előadásaira.
Zárszó az előadásról
Ne habozz, hallgasd meg Te is Máté Bencét, még akkor is, ha nem vagy fotós!
Szerintem gyerekeknek is érdekes, én már bánom, hogy nem vittük el rá a fiunkat, valószínűleg tetszett volna neki is.
Ezen a linken tudsz venni a többi előadására jegyet.
Mindezek után: kicsoda Máté Bence?
Ha a díjakat nézzük, Ő a legeredményesebb magyar természetfotós. Már egész fiatalon tarolt a hazai külföldi természetfotós fesztiválokon.
Mind a mai napig Ő az egyetlen, aki elnyerte a BBC Wildlife Photographer of the Year díját az ifjúsági és felnőtt kategóriában is.
Róla készült a „Láthatatlan madárfotós” című dokumentumfilm sorozat, amiben a történet mesélő nem más, mint Rudolf Péter volt.
A sorozat annyira sikeres volt, hogy premierek sugárzásakor valamennyi ismeretterjesztő csatornát maga mögé utasított a sorozat nézettsége. (Pedig ahogy emlékszem, szinte azonnal fel is került a Youtubera, cikkem alján ott a link)
Ekkor Bence még csak 26 éves volt, de már maga mögött tudta a BBC Év Természetfotósa díjat, és számtalan hazai elismerést is.
Amiért a képei annyira jók lettek, az nagyban köszönhető annak, hogy speciális leseket épített magának. Szakítani akart azzal az előítélettel, hogy a fotókért meg kell szenvedni, és heteket kell fagyoskodni, vagy egy tóban állni.
Miért ne lehetne kényelemben lenni a lesen?
Bevetve fizikatudását és technikai találékonyságát, ellenfényes leseket épített, ahol a fotós a madarakkal egy szintben és kényelemben lehet.
Az ellenfény azért fontos, mert a víz legjobban ellenfényben néz ki. Ezért Bence a leseit nyugat-keleti irányba tájolja, hogy napkeltekor / napnyugtakor pont optimális fények legyenek.
Ezt Ő még megspékelte azzal, hogy elsők közt kezdett féligáteresztő detektívüveget használni. Ez a madarak felől tükörként néz ki, míg a les felől egy sima ablak.
Ez azért fontos, mert az állatokat nagyon zavarja a fotós, vagy a teleobjektívjének mozgása. És az sem utolsó szempont, hogy a tükör miatt a madarak nézegetik benne magukat, ezért még közelebb merészkednek.
Viszont a hímek – főként a párzási időszakban – hajlamosak ellenséget látni a saját tükörképükben, így ezt a tükröt mindig letakarják, amikor nem használják a lest.
És ugye így fotózni egy kicsit más, mint nyakig a vízben lenni (nem beszélve, hogy vendégeket is lehet fotóztatni).
Hasonló találmánya Bencének még az is, hogy néhány lesét alagúton át lehet megközelíteni, így az állatok egyáltalán nem veszik észre az embereket.
Nemcsak a lesépítésben újított, hanem pl. Afrikában kifejlesztett egy olyan távvezérelt rendszert, amivel az állatokat a csillagos háttér előtt le tudja vakuzni.
Nem akarok a részletekbe belemenni (pedig nagyon izgalmas), de a lényeg az, hogy a 30 másodperc körüli expó első felében tág rekesz van beállítva a végtelenre fókuszálva, majd a vakuzás pillanata előtt a rekesz szűkítve, míg a fókusz előrébb van hozva egy automatikus rendszer által. Erre azért van szükség, hogy az állatok is, és az ég is éles legyen.
Az index.hu cikke ezekről az afrikai képekről.
Ezt a rendszert is ő fejlesztette ki, természetesen külső segítséggel:
Ha jól sejtem, itt a fenti, vagy ehhez hasonló rendszert szerelnek itt éppen:
Hogy milyen lehet nála dolgozni, arról ez a Facebook posztja elég jó képet ad:
És még sorolhatnám az újításait (pl. hogyan készültek a pelikános képei, ahol a gépet szinte a madarak szájába tudta tolni, lásd fent), de inkább hallgasd meg őt élőben!
Ahogy tudom, Bence mostanság ezekkel van elfoglalva:
- tető alá hozta az eddigi legnagyobb szabású kültéri fotós kiállítást (épp Debrecenben van, de Budapesten is látható volt)
- turnézik a Vértelen Vadászat előadással
- 7 ember munkáját irányítja, akik viszik a hátukon az általa felépített lesfotózás bizniszt
- fotózik is közben
- leseket épít
- létrehozta a Fajbook.hu-t, ami az utóbbi idők egyik legjobb hazai fotós újítása, és főként a fiatalokat célozza meg
Máté Bencével kapcsolatos linkek
Fotós Facebook oldala és a személyes FB oldala (ez utóbbin több az aktuális hír)
Vértelen Vadászat című előadásai a Jegy.hu-n
Te is fotózhatsz Bence leseiből
Fajbook.hu – fotózás, játék és ismeretterjesztés egyben
Bence nagyszabású kültéri kiállítása az ország több pontján
A Láthatatlan madárfotós 3 része: A csodatevő víz – A három albérlő –A halvacsora
Lejátszási lista a Youtubeon Bence különböző megjelenéseiről (meglepően kevés van róla egyébként)
Rövid, de annál több konkrétumot tartalmazó interjú a BAON.hu-n
