Egy éjszakára a Magyar Csillagászati Egyesület ifjúsági táborának vendége voltam a Hortobágyon. Előadást tartottam a timelapse fotózásról, amit aztán a gyakorlatban is megmutattam az ég alatt.
Amíg az ifjú csillagászok távcsövei a Tejútat kémlelték, addig a fényképezőgépem szorgosan kattogott a háttérben. Volt dolga rendesen, kb. 700 db képet készített a masinám. Ebből ez a timelapse videó készült:
Ebben a bejegyzésben leírom, hogy hány dolog nem úgy történt a videó készítése alatt, ahogy én azt elgondoltam 🙂
Például az előadás alatt meséltem a többieknek, hogy még egyetlen timelapse fotózásom alatt sem merült le teljesen a gépem aksija. De itt most sikerült.
Visszakanyarodva a borítóképhez: szerencsére nálam volt a másik gépem, amivel “hagyományos” módon fotóztam a nyári Tejútat.
Először egy alapobjektívvel kezdtem, de a gyenge fényereje miatt nem igazán volt erre alkalmas. Az érzékenységet nagyon magasra, ISO 12800-ra kellett állítanom, így viszont már eléggé zajos lett a kép:
Aztán egy 50mm f/1.4 objektívre cseréltem. Viszont ennek az objektívnek a látómezeje túl kicsi a Tejúthoz, ezért panorámaképet csináltam 24 db képből, az előtérben észlelőket is belekomponálva.
f/2-re állítva, ISO6400-n, 6 másodperces expozicíókkal tökéletes képek születtek, ahol a csillagok még nem mozdultak be.
Hogy miért ilyen expozicíót használtam, azt a mindjárt leírom. De előtte nézzük meg, miket láthatunk a képen!
Mivel a fényképezőgép szenzora az emberi szemnél sokkal érzékenyebb a vöröses színekre a sötétben, ezért több csillagköd is látszódik.
A legjobban kivehetők a Tejút központi részén a Lagúna-köd és a Sas-köd, valamint a Tejút alsó részén látszó M7 nyílthalmaz. A jobb oldalon alul a fényes Antares vöröslik, mely a Skorpió csillagkép legfényesebb csillaga (a linkeken Francsis László és Fényes Lóránd kiváló asztrofotói vannak).
Ettől balra a Nyilas csillagkép, ahová a Galaxisunk központi régiója is esik. Balra felül a Sas csillagkép, jobb oldalon felül pedig a Kígyótartó csillagkép látszik.
Ahogy ígértem, következik a technikai rész.
Panorámakép készítése a csillagos égről
Ide kattintva Te is letöltheted és bármikor magaddal viheted az ég alá.
1. Állványra helyezés és kompozició
Mivel sok másodperces expozicíókról van szó, muszáj állványra tenni a gépet.
Amikor komponálok, úgy tervezem, hogy a panorámakép inkább több területet fogjon át, mint amennyit szeretnék megörökíteni. Ugyanis amikor a végső kép összerakódik, akkor a perspektivikus torzítások miatt görbülnek a kép oldalai:
Ebben az esetben kellett volna még a bal oldalon lentről felfelé egy sorozatot csinálnom. Hiszen hiába akarom, hogy az előtérben lévő távcsövekből több látszódjon, fölötte nincsen már ég.
2. Fókuszálás
Éjszaka ez külön kaland… Mindenképpen valami nagyon messzi objektumon kell fókuszt állítani. Az objektíveken lévő fókuszbeosztások fabatkát sem érnek.
Viszont ha fent van a Hold, akkor sima ügy. Ha a Hold nincs fent, akkor marad a következő módszer.
Egy fényesebb csillagot beállítok a gép látómezejébe. Majd Live View, azaz Élőkép módba kapcsolom a fényképezőgépet. Először csak a sötétséget látom, de ha belezoomoluk a képbe, akkor már előtűnnek a csillagok. Így már tudok manuálisan fókuszálni.
Ha ez megvan, tesztképen ellenőrzöm, hogy a kép tényleg éles-e.
Itt egy videó a folyamatról:
3. Expozíciós idő beállítása
(Ajánlott olvasnivaló: a záridő, rekesz és ISO egyszerűen elmagyarázva)
Következő lépésként M módba teszem a gépet, és RAW, azaz nyers formátumot állítok be. A file formátumokkal kapcsolatban külön írtam részletesen egy másik bejegyzésben.
Kezdetnek ISO3200-t és f/2.8 körüli rekeszt választok, hogy megnézzem, mi az a maximális expozíciós idő, ahol a csillagok még nem mozdulnak be.
Természetesen nem a csillagok mozognak, hanem a Föld forog.
A Föld forgása miatt azonban a csillagok mozgásának gyorsasága eltérő. Leggyorsabban az égi egyenlítőn lévő csillagok mozognak. Majd ahogy haladunk az északi/déli pólusok felé, a csillagok mozgásának sebessége úgy csökken. Pl. az északi Pólusnál elhelyezkedő Sarkcsillag gyakorlatilag alig mozog.
Ez jól látszik az alábbi képen, ami 9 perces időtartamot ölel át:
A hegycsúcs fölött jobbra esik az Északi Pólus és a Sarkcsillag. Ahogy innen távolodunk, úgy nyúlnak meg a csíkok, azaz ugyananyi idő alatt nagyobb utat tettek meg azok a csillagok.
A szakirodalomban sokszor emlegetik az 500/objektív fókusz (35mm ekvivalens) szabályt. Azaz ha pl. egy 28mm-s objektívnek megfelelő látószögű optikával fotózunk, akkor kb. 18 másodpercnél (500/28 = 18) még nem mozdulnak el a csillagok.
Szerintem az 500 túl sok, én inkább 350-t mondanék. Azaz a fenti esetben kb. 13 másodperc az, amikor még élesek lesznek a csillagok az égi egyenlítőn is egy 28mm-s objektívvel (vagy egy 17mm-sel egy APS-C vázon)
Egy példa a különböző expozicós időkre az Égi Egyenlítő és az Északi Pólus között felúton fekvő Hattyú csillagképből.
Az 50mm-s objektívvel fényképezve a 6 és 13 másodperces expozíciós idők 100%-s nagyításon nézve:
A 13 másodperces képen a csillagok már csíkot húznak, de ez csak közelről nézve feltűnő. Ha az egész képet szemlélem, még azért jó.
Segítséget ad a leghosszabb záridő kiszámításához a kalkulátorom:
Hogy pontosan hogyan működik, mi a matek mögötte, arról itt olvashatsz.
4. Rekesz beállítása
Alapesetben minél nagyobb legyen a rekesz és az érzékenység.
Csakhogy egy olyan fényerős objektív, mint a Canon 50 mm f/1.4 gyakorlatilag nem használható 1,4-s rekeszen. Ugyanis nem elég éles.
f/2-re lerekeszelve már elég éles a kép középső 50%-ban, de a széleken a pontszerű csillagokból „fecskéket” csinál. Ezt kómahibának hívják, és nagyon gyakori. A fenti, Hattyú csillagképet ábrázoló fotón is látszik. Közelebbről így néz ki:
Tipp: Érdemes ezt a régiót valóban sokkal közelebbről megnézni Fényes Lóránd felvételén.
Többféleképpen lehet a kómahibát kiküszöbölni:
- lerekeszelhetem az objektívet. Ekkor azonban a kevesebb bejövő fény miatt az érzékenységet kell megnövelnem.
- kisebb szenzorú gépet használhatok (pl. Canon 700D), ezáltal az optikai hibával terhelt rész a szenzoron ívül esik.
- panorámaképet készítek, úgy hogy az egymás melletti képek kb. 50%-ban átfedjenek. Ekkor a kómahiba a széleken ugyanúgy megmarad, csak az átfedések miatt a végső, összerakott képről eltűnik. Az illesztőprogramok elég okosak, és mindig csak az éles részeket hagyják benne a panorámaképen.
Most a panorámaképes opciót választottam.
5. Érzékenység beállítása
Ha már megtaláltam a helyes expozíciós időt és a rekeszt is, akkor csak az érzékenység beállítása van hátra.
Általában 3200 vagy 6400 szokott a megfelelő lenni. Ez attól is függ, milyen szenzorú gépet használok. Az ISO-t APS-C vázas gépeken max 6.400, full-frame gépeken max 12.800 értékig érdemes szerintem állítani. Feljebb már nagyon magas a zaj.
6. Fényképezés átfedésekkel
Ha már megvan a jó expozíció, mehet végre a panorámafotózás. Szépen sorban, ahogy tetszik: lentről fel, balról-jobbra, mindegy. A lényeg, hogy a képek fedjenek át.
7. Utómunka: Nyers képek feldolgozása
Az első lépés a nyers képek importálása valamilyen RAW konverter szoftverbe. Én az Adobe Lightroomot használom, így azt fogom bemutatni, de megteszi bármelyik gyártó által a géphez mellékelt szoftver is. Az elv ugyanez.
Lightroomban az importálás után kiválasztok egy olyan képet, amin az ég és a föld is rajta van. Ezt a Develop panelben tetszés szerint feldolgozom.
Jelen esetben ezeken állítottam:
- Színhőmérséklet. A fényképezőgép „auto” fehéregyensúly beállítása sárgítja az éjjeli égboltot. Ezért mindig vissza szoktam húzni, Lightroomban kb 3400K-t állítok be
- Zajszűrés. A magas érzékenység miatt zajosodik a kép, ezért picit érdemes használni.
- Optikai hibák kompenzálása. Szerencsére a Lightroom felismeri az objektívet, és ha akarom, automatikusan korrigálja is a vignettálást és az esetleges torzításokat. De az olyan hibákkal, mint a kómahiba, Ő sem tud mit kezdeni, azok megmaradnak. Ez az opció nagyon meggyorsítja a panorámakép összeillesztését, ugyanis az illesztő szoftvernek nem kell a torzulásokat és fénycsökkenés mértékét a fotóról kiszámítgatnia.
- Szintek. A Clarity, Whites, Highlights fülek állításával a csillagokat az égi háttérhez képest világosítani, sötétíteni tudom.
- Színtelítettség. A Vibrance paramétert használom a Saturation helyett, mert sokkal élethűbb színeket eredményez.
Majd a Sync Settings opcióval áthúzom ennek a képnek a beállításait a többi képre.
Ezután kiexportálom mindet JPG-be. Nem kell eredeti méretben, elég kb. a felére lecsökkenteni a felbontást. Ha nagyon fontos lenne a maximális dinamikai tartomány megőrzése, akkor Tiff fileokként exportlnám ki.
(Kiegészítés: A Lightroom 6-ban már létezik közvetlenül RAW fileokból panorámakészítés opció is. Így végig a Lightroomban maradhatunk).
8. Utómunka: a panorámakép összeállítása
A JPG fileokat bármilyen panorámakészítő szoftverrel össze lehet tenni, én most Photoshop CC-t használtam.
Kiváló ingyenes programok még a Microsoft ICE, az AutoStitch és a Hugin. Illetve a Huginról mindenki jókat ír, de én még életemben semmit sem tudtam vele csinálni, mert annyira bonyolulttá vannak téve a dolgok.
Tehát a Photoshopban Fájl – Automatizálás – Photomerge, és kijelölöm a JPG képeket. A vetületi beállításokat automatán hagyom. Ha azt akarnám, hogy a Tejút ne „görbüljön” el balra, akkor a „Perspektivikus” beállítást kéne alkalmazni. Nem pipállom be a Vignetta eltávolítása opciót, mert azt a Lightroom már eltávolította.
Ekkor az alábbi panorámaképet kapom (ezen a bemutató képen a perspektivikus beállítást használtam, de végső képen automatán hagytam).
A bal oldalon alul nagyon jó lenne, ha lenne még kép.
Ezért Ctrl+Shift+Alt+E kombinációval csinálok egy egyesített réteget, és ezen kijelölöm a lukas részt. Majd Shift+F5-tel Content-Aware Fill-t (tartalomérzékeny kitöltést) alkalmazok. A PS gyönyörűen kitölti a helyeket nekünk. Nyilván az is segít, hogy nincs túl sok részlet ezen a részen:
Ugyanezt alkalmazhatnám az égen is, de nem teszem. Mert nem akarok olyan fotót készíteni, amin fantom csillagok vannak.
9. Utómunka: végső simítások
Az elkészült PSD file-t beimportálom Lightroomba, és még ott egyengetek rajta, ahogy jólesik.
Ezen a fotón egy félátmenetes szűrővel az alsó részen a távcsöveknél világosítottam egy picit.
A végeredmény újból:
Ide kattintva Te is letöltheted és bármikor magaddal viheted az ég alá.
Érdekesség, hogy az MTI fotósa, Czeglédi Zsolt ugyanaznap este, szintén a Hortobágyon örökítette meg a Tejútat egy egészen más szemszögből:
Összehasonlításképp az ausztráliai Ayers Rock mellől a Tejút így néz ki Babak Tafreshi egy nappal később készített fantasztikus fotóján. Ott a központi régió az ember feje fölött van, és a fényszennyezés is sokkal kisebb.
Kívánok mindenkinek hasonlóan szép, tiszta eget.
Hasznos linkek
NEOWISE üstökös fotózása 2020 nyarán
Tejútfotózás workshopok – kiscsoportos tanfolyamok vidéken, a csillagos ég alatt (május végétől október végéig)
Tejútfotózás tokkal-vonóval online tanfolyam
Schmall Rafael kiváló írása a különböző asztrotájkép fotós technikák előnyeiről-hátrányairól, fantasztikus képekkel
