Kész van a legújabb timelapse videóm!
Kóla, popkorn kéznél? Hangszóró bekapcsolva? Akkor mehet:
Hogyan készült? Mennyi képből áll? Milyen programokat használtam?
Mindenre részletesen válaszolok.
Röviden: mi a timelapse technika?
Mielőtt a mélyvízbe ugranánk, néhány szót az alapokról.
A timelapse pár másodpercenként fényképezett képekből, kockánként összerakott videó. Például: 1 másodpercenként fotózom, és azáltal a valóságot 25-szeresére gyorsítom fel.
Semmi más nem kell hozzá, csak:
- egy fényképezőgép (a hiedelemmel ellentétben nem kell high-tech)
- egy állvány
- egy időzítő
Ennyi, semmi ördöngősség.
Részletes írás a tecnikáról ebben a bejegyzésben.
A sztori
Az egész úgy kezdődött, hogy 2016 március-áprilisban timelapse fotózás tanfolyamot tartottam. 5 hétvégén fotóztunk Budapestet a résztvevőkkel, miközben különféle eseteket tanultunk meg fényképezni és utómunkázni.
Szerencsére jutott időm arra, hogy én is fotózzak. Így nekem is sorjában készültek a timelapse videóim, a már meglévők mellé. Ezeket a pár másodperces szösszeneteket folyamatosan osztottam meg a Facebook oldalamon, de a végén már tudtam, hogy ezekből muszáj készítenem egy kicsit nagyobb szabású, zenés filmecskét.
A Vimeo Music Store-on kerestem hozzá passzoló zenét, míg végül Alex Fitch „The Tide” című alkotása mellett döntöttem. Miután a zene megadta a keretet, már „könnyű” dolgom volt: After Effects-ben vágtam össze a klipeket a zenével szinkronban. Jó lett volna, ha a MÜPA fényei a zenével együtt villódznak, de hát ők biztos mást hallgattak 🙂
Helyszínek
A megjelenés sorrendjében:
1. Hármashatár-hegy (nem az új kilátóról, még nem volt kész).
Ez egy eldugott helyről lett fényképezve, nevezetesen a beton asztal mellett elhaladó kéktúrás ösvényen kb 20 métert lefelé haladva, van egy olyan sziklás, 5 méter széles rész, ahonnan pont nem zavarnak be a fák ágai. De két állványnál több már nem fér itt el.
2-3. Szent István Bazilika.
Ez már egy ún. hyperlapse, ami abban különbözik a hagyományos timelapse-től, hogy itt a fényképezőgép is folyamatosan mozog: minden képkocka közt 20 centivel arrébb raktam az állványt. Ezt leszámítva semmiben nem különbözött bármilyen más timelapsetől.
Csak arra kellett figyelnem, hogy az intervallumidőt (két egymás utáni fotó közt eltelt időt) elég hosszúra állítsam be ahhoz, hogy az állványáthelyezés és a gép ugyanoda komponálása beleférjen. Ebben az esetben ez az idő 7 másodperc volt.
Mivel a kezemmel nem tudom képről képre finoman mozgatni a gépet, az utómunka egy speciális lépést igényelt, erről lejjebb írok.
4. Szabadság-tér.
Itt fontosnak tartom megjegyezni, hogy a szovjet emlékműről készült hyperlapse csak az általam érdekesnek tartott vertigo-hatás miatt került a videóba, nem pedig a történelmi-politikai üzenete miatt. Itt is kb 20 centinként közelítettem meg a szobrot.
Pletykák elkerülése végett: a szobor csak ezért került a videóba, mert jól lehetett vele demonstrálni a vertigo-hatást, és nem a politikai-történelmi üzenete miatt.
Vertigo-hatásnak hívják azt, amikor egy témára fokozatosan zoomolok, de egyúttal én is mozgok, pontosan annyira, hogy a téma nagysága látszólag ne változzon. Először Hitchcock alkalmazta Vertigo című filmjében, hogy jobban átélhetővé tegye a tériszonyban szenvedők élményét. A youtube-on rákeresve számtalan példát lehet rá találni.
5. Parlamenttől indulva, dél felé lépkedve a cipőcskék felé. Ez is hyperlapse: minden kocka közt egy jó nagyot sasszéztam.
Azonban a turistaáradat miatt kellett idő előtt abbahagynom a fotózást, valaki mindig a képbe állt.
Ez a snitt volt a legmunkásabb: nemcsak hogy 10 másodperc alatt kellett egy méterrel arrébb tenni az állványt és újrakomponálni, hanem folyamatosan figyelni kellett arra is, hogy az expozíciós idő 2 másodperc környékén maradjon.
A legelső kocka még f/16, 1/2s, ISO 100-n, míg az utolsó f/8, 2s, ISO 200-n készült. Rekesz prioritás módban (Av) volt a váz: a rekeszt és érzékenységet állítva szabályoztam a záridőt.
Tehát végülis csak 8 másodpercnyi időm volt két kocka közt. Néha ez nem is volt elegendő, és ilyen szépségek is sikerültek:
Miért nem állítottam be rövidebb expót, hogy több időm legyen?
Mert attól néz ki jól egy timelapse, hogy a záridő minél jobban megközelíti a két kocka közt eltelt időt. Ebben az esetben a 2 másodperc tűnt jó kompromisszumnak.
6. A Parlamenttől északra, a Dunapartól.
Ez egy kakukktojás rész, ugyanis 2011 februárjában vettem fel.
Eredetileg azért mentem oda, hogy a Hold és Jupiter együttállását megörökítsem a Vár felett. Miután végeztem, csak úgy, készítettem egy timelapse-t is, amihez egészen idáig hozzá se nyúltam. Most viszont pont jól jött.
7. A Budavári Sikló felett átívelő egyik hídról.
Időrendben ez készült a legrégebben: 2010 októberében fotóztam ezt a részt. Emlékszem, hogy ez volt az első városi timelapsem, és egy barátommal 1 órán át kerestük a legjobb helyet. Ami pont ugyanaz lett, mint amit az első 10 percben kinéztünk…
8. A Gellért-hegy egyik dél felé néző teraszáról (a Nemzeti Színház és mellette a színváltoztató Művészetek Palotája)
Előtérben a Műszaki Egyetem épületei, mögötte a pesti oldalon balról-jobbra: K&H Bank, Nemzeti színház és MÜPA.
9. A Budai Várban, az Oroszlános Udvar déli végén lévő kiszögellésből.
Az egyik kedvenc kilátópontom a Várban, a Nemzeti Galéria melletti legdélibb csücsök.
Részletek
2541 fényképből válogattam ki azt a 1814 képet, amik végül a videóba kerültek. A Bazilika bár kétszer szerepel benne, ugyanazon fényképekről van szó mindkét alkalommal.
A fotókat végig RAW formátumban készítettem, hogy a lehető legjobb minőséget ki tudjam hozni belőlük. Emiatt persze az utómunka folyamata lassult le.
Az összes nyers és feldolgozott fotó kb. 50 gigabájt helyet foglalnak el.
Az utómunka összesen kb. 40 órát tartott.
Utómunka folyamata
1. RAW képek feldolgozása Adobe Lightroommal
Hogy a RAW (nyers) formátumból a legtöbbet ki tudjam hozni, mindig Adobe Lightroomot használok.
Importálás után a szekvencia egyik képét feldogozom, majd e beállításokat az összes képre átszinkronizálom (Sync Settings).
Majd JPG képekként kiexportálom azokat, és a következőkben már ezekkel dolgozom.
Ez az alapeset, ami állandó fényviszonyok közt érvényes. Ebben a videóban az éjszakai részek ilyenek, tehát a Clark Ádám teres és az előtte lévő snitt. Az alap timelapse utómunkáról itt írok bővebben.
Ha változnak a fényviszonyok, az utómunka sokkal bonyolultabb. Nem csak a csökkenő fénymennyiség, hanem a folyamatosan változó fehéregyensúly miatt.
Jól látszik a fenti GIF-ből, hogy a kezdőképen a fehéregyensúly 7485K volt, míg az utolsó képen már 3089K. Sajnos a gép automatikus fehéregyensúly beállítása nem követi le teljesen jól az éjszakai részeket, ezért kell kézzel belenyúlni.
Az is látszik, hogy a Lightroomban alkalmazott expozíciós korrekciók mások az első és az utolsó képnél. Hogy az átmenet sima legyen, és ne kézzel kelljen Lightroomban minden egyes kép paramétereit használni, az erre a célra kifejlesztett LRTimelapse nevű szoftvert használtam.
Egy képernyőkép a szoftver használatáról:
Látszik, hogy a szoftver automatikusan megcsinálta a változtatni kívánt paraméterek (pl. Exposure, WB) folyékony átmenetét. Úgy, hogy én Lightroomban csak 4 db képet szerkesztettem meg, és a program automatikusan átmenetet képzett a változtatott paraméterekben.
Például a fehéregyensúlyt az első képtől kezdve, 7435-től indulva 14 egységenként csökkenti lefelé, képről-képre.
A villódzás mentesítést is e programmal végeztem, a „Deflicker” funkció használatával.
3. Plusz villódzásmentesítés Virtualdubbal
Volt ahol az LRTimelapse villódzásmentesítése nem volt elég (vagy lehet, hogy nem jól használtam), és igénybe vettem a VirtualDub programba beépülő MSU Deflicker plugin segítségét is. Villódzásmentesítés részletesen itt.
4. Hyperlapse stabilizálás After Effects-cel
A hyperlapse részek speciális utómunkát igényelnek, hiszen itt a fényképezőgép is mozog.
Mivel minden egyes képkocka között arrébb rakom az állványt és megpróbálom ugyanoda komponálni a képet, ilyen eredményt kapok:
Szerencsére az ilyen kismértékű imbolygást tökéletesen el lehet tüntetni az After Effects Warp stabilizer funkciójával.
A Bazilikás anyag így nézett ki stabilizálás nélkül:
5. Vertigo-effektus
Vertigo-hatásnak hívják azt, amikor egy témára fokozatosan zoomolok, de egyúttal én is mozgok, pontosan annyira, hogy a téma nagysága látszólag ne változzon. Először Hitchcock alkalmazta Vertigo című filmjében, hogy jobban átélhetővé tegye a tériszonyban szenvedők élményét. A youtube-on rákeresve számtalan példát lehet rá találni.
Itt azonban kicsit csaltam: csak folyamatosan lépkedtem a szobor felé, és nem zoomoltam. Az objektív végig 18 mm-s állásban volt.
Kezdőkép:
Utolsó kép:
A zoomolást utólag, digitálisan adtam hozzá. Ezt azért tehettem meg, mert az eredeti fotó 5184 pixel széles, míg a videó csak 1920px. Azaz legalább 2,5-szeres zoomolást tudok digitálisan produkálni.
Tehát a legelső képkockánál, After Effects-t használva, a méretezés paramétert (Scale) 100%-ra állítottam be, ezáltal teljesen belezoomolt a képbe, az eredeti fotónak csak a belső 1920 x 1080 pixel széles része esik a videóba.
A Scale paraméter pedig fokozatosan csökken az időben, ezáltal ellensúlyozza a fizikai közelítést a téma felé.
Így az utolsó képnél a méretezés 37%, azaz már az egész képkockát beleveszi a 1920 x 1080 px méretű kompozícióba.
Erről készítettem egy After Effects képernyőfelvételt is:
Alul, a piros grafikonon a Scale paraméter időbeli változása látható.
6. Végleges vágás, összerakás After Effects-cel
Ez addig ment nehezen, míg nem volt hozzá zene. Mikor megvolt az aláfestés, adott neki egy keretet, aminek segítségével már könnyen a helyükre tudtam tenni az egyes darabokat.
A végleges vágást is After Effects-cel végeztem, egy képernyőkép a rétegekről:
Hozzáteszem, hogy az After Effects nem egy kifejezetten vágásra kitalált program, és valószínűleg egyszerűbb dolgom lett volna mondjuk Premiere Pro-t használni.
Érdekes apróságok
Sok mellett azért imádom a timelapse videókat, mert olyan dolgokat is láthatóvá tesz, amit egy sima fénykép nem.
A kedvenceim:
Hajók cikázása
Az örök kedvencem a budapesti timelapse videóknál a hajók. Egy mezei fotón nem nagyon tűnnek fel, hogy ott vannak, de így gyorsítva a valóságon, lenyúlják a show-t.
Például a legutolsó, Lánchídas képeken a gyorsítás 100-150-szeres, ami azt jelenti, hogy a hajók látszólag kb 1000 km/h sebességgel haladnak.
A MÜPA-s résznél van egy pont, ahol a hajó, úgy mozog, mint egy hal (0:53-nál).
Autópályák kirajzolása
Másik kedvencem: bár egy fotón is látom az autópályákat, a sok hasonló fény miatt nem tűnik fel, miről van szó. Így viszont láthatóvá válik az M5 autópálya.
Nemzeti Színházból kiáramló emberek
Utánanéztem, és aznap a Csongor és Tündét adták, és pont akkor lett vége, amikor fotóztam.
Melléktermék fotók
Azt szeretem a timelapse fotózásban, hogy nem csak egy videó készül belőle, hanem sokféleképp felhasználható fotók is.
Kedvencem a time-slice, azaz idő-szelet típusú képek, ahol többféle időben készült fotót helyezek egymásra.
Ezt a videót is 2016 tavaszán vettem fel, de végül nem került bele a kisfilmbe:
